Galéria

győri élményfürdő

Győr, Fürdő tér 1.

tervezés ideje: 2018-19

A fürdő Győr történelmi belvárosának közelében, a Mosoni-Duna és a Rába által határolt Sziget városrészben fekszik, kivételesen szép környezetben. A 2003-ban épült Gyógy- és Élményfürdő felújítását és bővítését, valamint egy teljesen új strandot terveztünk, az árvízvédelmi vonal áthelyezésével. A fürdő új uszodával és gyerekrészleggel bővült, a strandon pedig megépült az ország legnagyobb, 32 méter magas szódásszifon alakú csúszdatornya 5 izgalmas és hosszú (195 m) csúszdával, panorámalifttel. Az árvízvédelmi töltés koronáján végigvezető sétányhoz szervesen kapcsolódnak különböző attrakciók, mint a három szintes panoráma medence, gyerekmedencék, napozóterasz és egy színpadra néző lelátó. 21 medence mellett megépült az ország legnagyobb tematikus spray-parkja, illetve számtalan bár és vendéglátó egység szolgálja a vendégek kényelmét. A gépkocsik elhelyezéséről 526 férőhelyes parkoló gondoskodik.

Ahogy a fürdő hirdeti magát:

„A világ első, hét tengeri csillagos vízi élményparkja”

Kapcsolat

6 + 9 =

Elérhetőségeink

a1@a1epitesziroda.hu

+36 30 304 8944 ,
+36 30 545 9779

1112 Budapest, Rétkerülő út 20.